Poshad a gyurcsányozás. Doktor Miniszterelnök Úr, mihez kezd most?

Vélemény

Valóra vált Orbán Viktor rémálma: nem a kényelmes, akár a végtelenségig gyurcsányozható Dobrev Klára nyerte az ellenzéki előválasztást, hanem a meglehetősen szívósnak és kompetensnek tűnő, magát jobboldaliként, de semmiképp sem autoriter nemzetvezetőként meghatározó Márki-Zay Péter.

Szűk fél éve maradt a Fidesz agytrösztjeinek arra, hogy kitaláljanak valami csodafegyvert a még Orbánnál is több, szám szerint hét gyermeket nemző, és a miniszterelnökkel ellentétben vallásosságát talán nem csak megjátszó Márki-Zay Péterrel szemben.

Egyelőre arra futotta, hogy folytatják a rettentően unalmas, és most már teljesen okafogyottá vált gyurcsányozást. Azzal azért jó, ha számolnak, hogy 70-es IQ fölött nehezen veszi már be a sokszor oly egyszerűen manipulálható szavazópolgár, hogy Feri még a saját feleségét is kiiktatta, és egy vele alapvető dolgokban egyet sem értő figurát rakott a helyére.

Az egyébként megvan, hogy maga Hollik István, a Fidesz (egyelőre még ki nem rúgott) kommunikációs igazgatója jelentette ki, hogy Márki-Zay nem Gyurcsány embere:

 

De akkor mivel támadható ez az aljas gazember, aki képes hosszú idő után valós veszélyt jelenteni Doktor Miniszterelnök Úr hatalmára? Segítünk!

Soros embere? Ezzel megint az a baj, mint Gyurcsánnyal: unalmas, eddig semmiféle bizonyítékát nem láttuk annak a kormány által előszeretettel mantrázott összeesküvés-elméletnek, miszerint ez a vén milliárdos migránsokat akarna ide betelepíteni. (Orbán annál inkább a Rogán-féle letelepedési kötvény-biznisszel.)

Egy évig nem szexelt a feleségével. Mondjuk, ezzel senkinek sem ártott, és – Borkai szottyadt hátsójával ellentétben – szerencsére nem is tolódott az arcunkba.

Brüsszel embere? Legfeljebb (de inkább kevésbé) annyira lesz Brüsszel “embere”, mint amennyire a mostani kormány csicskája az oroszoknak és a kínaiaknak. Félreértés ne essék: nem kell senkivel haragban lennünk, de csúszómászóként sem muszáj olyan nagyhatalmak lábai előtt tekeregnünk, akik identitásilag jóval távolabb helyezkednek el tőlünk, mint választott – és természetes – szövetségeseink.

Adót emel, fizetést csökkent stb. Kezdjük ott, hogy az úgynevezett “rezsicsökkentés” épp akkor kezdődött, amikor a világpiaci energiaárak is mélyrepülésben voltak. Márki-Zay az egyik miniszterelnöki vitán egész pontosan így fogalmazott: “semmi bajom a kétkulcsos adóval, csökkenteni kell az alsót, emelni a felsőt”. Azt is hozzátette: a Fidesznek a kampánya arról fog szólni, hogy az ellenzék adót emel.

Amerikai ügynök? 5 évig élt az Egyesült Államokban és Kanadában. Itt olvasható egy vele készített interjú az akkor még a kormány revolvermédia-portfoliójához tartozó Délmagyaron. Ilyen alapon bárki lehet bármelyik ország “ügynöke”, ha huzamosabb ideig ott élt. Megjegyezném, Orbán egy fehéroroszországi látogatás meg focikáról való diskurálás után sokkal inkább tűnik Lukasenka ügynökének (természetesen nem az valójában).

Gyíkember? Nos, ez ellen tényleg nincs érvünk, lehet, hogy mégis sikerül majd fogást találni Márki-Zayn, akiről már leleplező fotó is bizonyítja reptilián származását:

Egyébként Márki-Zay Pétert nem kell félteni, vasárnap esti sajtótájékoztatóján így fogalmazott a várható lejáratókampánnyal kapcsolatban:

“Ha találunk egy jó mondatot, az áttöri a gondolatbuborékokat, és minden egyes magyarhoz eljut” – mondta, példaként említve azt, hogy ha kommunistázzák, akkor az ügynökakták ügyét említi fel, ha gyurcsányistázzák, visszakérdez, hogy miért nem számoltatták el 11 év alatt Gyurcsányt.

– Szilágyi Szabolcs –

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük