Hiába kapott 300 milliót Deutsch Tamástól, kiesett az NB I-ből a Diósgyőr

Sport

Legalább lesz miből erősíteni az NB II-re.

A Budapest Honvéd 1-0-ra nyert a sereghajtó Budafok otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának zárómérkőzésén, vasárnap.

A kispestiek ezzel a győzelemmel bebiztosították élvonalbeli tagságukat, illetve egy fordulóval a zárás előtt az is eldőlt, hogy a budafokiak mellett a Diósgyőr lesz a másik kieső.

Pedig a Diósgyőr csapata nem egészen két hete kapott 300 millió forintnyi “kormányzati pénzt”. Deutsch Tamás április 19-én Sántha Gergellyel, a DVTK elnökével írta alá a támogatási szerződést annak keretében, hogy a kormány több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 55 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására.

Sántha Gergely, a DVTK elnöke az ünnepélyes eseményen hangsúlyozta: a tavalyi év nagyon hátrányosan érintette a sportot, éppen ezért ez egy roppant fontos és hasznos támogatás.

“Kifejezetten büszke vagyok rá, hogy a vidéki nagyegyesületek közül a DVTK az, amelyik a legnagyobb támogatást kapta”

– emelte ki, kitérve rá: az idén 111. születésnapját ünneplő klubban jelenleg 22 sportág űzhető.

Az NB I állása az utolsó forduló előtt:

1. Ferencvárosi TC 32 22 9 1 67-21 75 pont – már bajnok
2. Puskás Akadémia FC 32 17 4 11 47-42 55 – Konferencia Liga
3. MOL Fehérvár FC 32 15 8 9 64-38 53
4. Paksi FC 32 14 8 10 75-59 50
5. Kisvárda Master Good 32 11 10 11 25-35 43
6. MTK Budapest 32 11 9 12 43-44 42
7. Újpest FC 32 11 6 15 41-63 39
8. Mezőkövesd Zsóry FC 32 10 9 13 35-45 39
9. ZTE FC 32 10 7 15 54-53 37
10. Budapest Honvéd 32 9 10 13 45-46 37
11. Diósgyőri VTK 32 9 6 17 34-49 33 – kiesett
12. Budafoki MTE 32 7 6 19 34-69 27 – kiesett

A 33. (utolsó) forduló programja:
május 8., szombat:
Puskás Akadémia FC-Budafoki MTE
Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest
Diósgyőri VTK-MOL Fehérvár FC
Újpest FC-Zalaegerszeg
Kisvárda Master Good FC-Paksi FC
Budapest Honvéd FC-Ferencvárosi TC
A pontos időrendet később hozza nyilvánosságra az MLSZ.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük