Tört-zúzott a debreceni vandál – börtönbe kerülhet

Rendőrség

A Debreceni Járási Ügyészség rongálás és garázdaság miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki idén májusban ittasan több üveget is betört Debrecen belvárosában.

A vádlott 2021. május 27-én éjfél körül ittas állapotban tartózkodott Debrecen belvárosában és egy fodrászat kirakatának üvegét betörte egy nála lévő üvegpohárral. A kirakat egy helyen betört, az üvegtábla pedig szétrepedt. A vádlott ezen cselekményével az üzlet üzemeltetőjének közel 150.000 forint kárt okozott, ami nem térült meg.

A férfi néhány órával később, másnap hajnalban egy debreceni vasútállomás bejárati ajtajának üvegét is betörte. Ittas állapotában kiabált és ököllel megütötte a bejárati ajtó egyik üvegét. A vádlott cselekménye folytán az üveg kitört és ezzel a vasúti társaságnak 65.000 forint kára keletkezett, amely nem térült meg.

A sértettek a Debreceni Rendőrkapitányság által lefolytatott nyomozás során bejelentették kártérítési igényüket, érvényesíteni kívánják polgári jogi igényüket. A vádlott mindkét kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy az azt észlelőkben megbotránkozást és riadalmat keltsen.

A Debreceni Járási Ügyészség a többszörös visszaeső vádlottal szemben két rendbeli garázdaság és két rendbeli kisebb kárt okozó rongálás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A járási ügyészség a vádiratban arra tett indítványt, hogy a járásbíróság a vádlottat börtönbüntetésre és mellékbüntetésként közügyektől eltiltásra ítélje, valamint a sértettek által előterjesztett polgári jogi igényt érdemben bírálja el. Vádiratában a járási ügyészség a büntetés konkrét mértékére is indítványt tett arra az esetre, ha a vádlott a járásbíróság előkészítő ülésén beismeri tettét és lemond a tárgyaláshoz fűződő jogáról.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük