Orbán pénteki mondásai: dörömbölő migránshadak,10 munkaszüneti nap, magasabb nyugdíjprémium, térdeplősdi

Ország

Öt és fél százalékos gazdasági bővülés esetén a gyermekes családok visszakaphatják a 2021-es személyi jövedelemadójukat – erősítette meg szerdai bejelentését Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, de hozzátette, hogy erről a kérdésről még szó lesz a következő nemzeti konzultációban is.

A kormányfő szerint ezt a pénzt az érintett emberek keresték meg és a gazdaság jó teljesítménye esetén az a logikus, ha azok kapják meg, akik ezért megdolgoztak. A nemzeti konzultációba azért kell beemelni ezt a kérdést, mert a miniszterelnök szerint lesznek, akik vitatkozni fognak ezzel az elgondolással.

Orbán Viktor elmondta, hogy számára a legfontosabb kérdés, hogy egyetért-e az ország abban, hogy a pandémia után egy megváltozott világ jön, mert ha ez így van, akkor nem ugyanúgy kell a dolgainkat csinálni, mint korábban és alkalmazkodnunk kell az új környezethez. A miniszterelnök szerint nagy változások jönnek, várható, hogy lesznek még további járványok. Úgy fogalmazott, hogy a “járványok és a népvándorlások korát éljük és ezekre a kihívásokra kell felkészülni”.

Migránshadak dörömbölnek

A kötelező kvótát érintő kérdésre elmondta, hogy migránshadak dörömbölnek Európa minden ajtaján, a szárazföldi és a tengeri útvonalat lezáró ajtókon – mondta a kormányfő. Tavaly az illegális határátlépési kísérletek száma a déli határon 10 ezer volt, ez idén  38 ezerre nő. A migrációs nyomás növekszik Európában – mondta.

Magyarország álláspontja világos, sőt keményíteni szeretném a magyar álláspontot a migráció kérdésében.

A kormányfő elmondta, hogy a nemzeti konzultációban szerepelni fog, hogy két évig semmilyen migrációt ne engedjünk meg.

Ma még nem a migráció a fő téma, de a migráció kérdéséről továbbra is folyik vita, ami összekapcsolódik a jó emberséggel, tehát kőszívűek vagyunk-e, ha nem engedjük be őket az országunkba? A magyar kormány felfogása szerint nincs jó migráció, csak rossz migráció van. Az ember megszületik valahova, és ha ott, ahova született, nem tud boldogulni, akkor felkerekedik és máshova vonul, esetleg bizonyos okokból menekülni kényszerül. A magyar álláspont az, hogy a bevándorlás támogatása helyett segítse mindenki boldogulását ott, ahova született – mondta Orbán Viktor

Hozzátette, természetesen előfordulhat olyan, hogy egy háború vagy egyéb válságehelyzet miatt ezeknek az embereknek el kell hagyniuk otthonukat, de ebben az esetben az átmeneti segítségnyújtásra kell törekedni.

A migrációs politikának nem a migránsok befogadására kell összpontosítania, hanem az átmeneti segítséget nyújtani a bajba kerülteknek.. Ezért mondja a magyar kormány, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget odavinni. Ebben teljesít most rosszul az Európai Unió – fogalmazott a kormányfő.

A keresztény kultúra alapvető kérdése, hogy tud létrejönni szolidaritás az emberek között. Számos történelmi eset bizonyítja, hogy a szűkösség nem elszigetelődést hoz, hanem az emberek között kapcsolatrendszer megváltozik – fogalmazott a kormányfő annak kapcsán, hogy a vállalkozók javaslatára bővülhet a Széchenyi-kártya-program, amely révén kedvezményes, hosszú távú, fix-kamatozású kölcsönöket vehetnek fel a kis- és középvállalatok.

Elveszhet a védettségi igazolás

Vannak, akik nem veszik fel a második oltást, nekik érvénytelen lesz majd a védettségi igazolványuk.

Felnőtt emberek vagyunk, a saját és a gyermeke sorsáért mindenki maga felelős. Van 137 ezer ember, aki nem vette fel az oltást. Őket arra kérjük, hogy ezt tegyék meg, mert kénytelenek leszünk törölni a védettségüket. Természetesen ez azokra vonatkozik, akik nem egészségügyi okokból, orvosi tanácsra nem tudtak hozzájutni a második adag vakcinához – emelte ki a kormányfő.

Rendkívüli fizetett szabadságot kap, aki részt vett a járvány elleni védekezésben, “nem félünk a kommunistáktól” – Orbán-összes

Tíz nap szabadság a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő embereknek

Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő emberek a kormány szerdai döntésének értelmében. Ennek kapcsán a kormányfő elmondta, hogy mindenkit megviselt a válság, de főleg azokat, akik a frontvonalban dolgoztak. A rendvédelmi, a szociális és egészségügyi dolgozók 16 órákat dolgoztak, hétvégenként is. „Nem volt mese, bele kellett állni”. Arra kérte, hogy őket, hogy vegyék ki ezt a tíz nap szabadságot, mert most megtehetjük, ahogy a járványhelyzet javul.

„Én is 16 óráztam” – mondta Orbán akit a járványhelyzet szintén „megrángatott”.

Minimálbér-emelés

A miniszterelnök a minimálbéremelésről elmondta, 2010-ben a devizahiteles kétségbeejtő idő óta is nagyot emelt a kormány, de ez még mindig nem elegendő. Ha egy biztonságos kevésbé törékeny gazdaságot akarunk látni, akkor a családokat kell erősíteni első sorban, ezért a családokat kell megerősíteni.

Nagyon nehéz azonban azt az összhangot megtalálni, hogy magas minimálbért lehessen garantálni, de a kis és középvállalkozások ebbe ne menjenek tönkre. Könnyen vezethet a jó szándék ellenkező eredményre. Az ilyen vállalkozásoknál dolgozók elveszíthetik az állásukat egy komolyabb béremelésnél, ezért a hazai kis és középvállalkozók képviseletével először meg kell állapodni – húzta alá.

A kormány által megcélzott kétszázezer forintos határérték az, amire senki sem gondolt korábban, hogy Magyarország elérheti. Ha a minimálbér magasabb, akkor a szakmát végzett garantált bérminimuma is magasabb lesz, ezek együttesen pedig az országban mindenki fizetését feljebb tudják nyomni.

Térdeljen-e a magyar focista?

Óriási teljesítmény, hogy Magyarország ott lehet az Eb-n. A járvány ugyan veszélyeztette a játékokat de „a jóisten talán megsegít bennünket” – mondta Orbán, legalább harmadszorra említve a természetfeletti segítséget.

A riorter rákérdezett arra, hogy nem aggódik-e a kormányfő attól, hogy az Eb-n a sportról elviszi a fókuszt az, hogy ki térdepel le, ki nem.

A sport nem erről szól – mondta Orbán. „Oda nem tartozó dolgokat nem szabadna felengedni a pályára.” „Ez az egész térdeplősdi egy elhibázott ötlet, miközben a magja”, bár morális alapja Orbán szerint fontos, a rabszolgatartás és a gyarmattartás okozta lelkiismeretfurdalásban van, ám jó, hogy ebből Magyarország nem vette ki a részét.

Orbán szerint több ország így akar olyan morális terhet viselni, megosztva a gesztust a külvilággal, ám ehhez Magyarországnak nincs köze. „Büszke népek” vannak Közép-Európában, akik nem szoktak hozzá, hogy megadják magukat. Azt várjuk a sportolótól is, hogy „állva haljon meg, nem térdelhet le, azért képviseli ő a nemzetet” – mondta Orbán, aki korábban provokációnak tartotta, hogy a magyar válogatott legutóbbi barátságos mérkőzése elején az ír válogatott letérdepelt. A magyar szurkolók kifütyülték a gesztust.

1 thought on “Orbán pénteki mondásai: dörömbölő migránshadak,10 munkaszüneti nap, magasabb nyugdíjprémium, térdeplősdi

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük