“Van egy cigid?” Debrecenben terrorizálták a járókelőket, kés is előkerült

Helyi hírek

A Debreceni Járásbíróság 2021. október 15-én megtartott tárgyaláson hirdetett ítéletet annak a két vádlottnak az ügyében, akik Debrecen több pontján is megkíséreltek bűncselekményeket elkövetni.

Az elsőfokú bíróság a vádlottakat társtettesként felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének kísérletében és társtettesként elkövetett lopás vétség kísérletében, ezen felül a másodrendű vádlottat súlyos testi sértés bűntett kísérletében mondta ki bűnösnek. Ezért elsőrendű vádlottat 8 év, míg társát 6 év fegyházbüntetésre ítélte, továbbá eltiltotta őket 8, illetve 6 évre a közügyek gyakorlásától.

Dohányboltban is próbálkoztak

A bíróság által elfogadott tényállás szerint az elsőrendű vádlott társával közösen 2019. október 27-én 14 óra 30 perc körül bement egy debreceni dohányboltba, ahol

az eladó figyelmét elterelték és olyan szeszesitalok után érdeklődtek, amelyek a polcon magason voltak elhelyezve. Az ittas állapotban lévő vádlottak megkérték az eladót, hogy mutasson meg nekik egy-két márkás italt.

Az eladó felállt egy kisszékre, hogy levegye az italokat, eközben az elsőrendű 31 éves debreceni M. A. több ital és dohányterméket megához vett, majd azokat odaadta a 26 éves M. H.-nak, aki a lopott árut kivitte az üzletből, azonban később visszament.

Az eladó arra figyelt fel, hogy a 31 éves férfi a pulton átnyúlt és a kasszából készpénzt vett ki. Az eladó rászólt a vádlottra, aki valamennyi készpénzt visszadobott a kasszába, majd társával együtt távoztak a boltból. Pár perc múlva mindkét vádlott visszatért a dohányboltba és cigarettát akartak venni. Az ittas állapotban lévő M. A. az eladóval beszélt, míg a 26 éves nő a pénztárgép oldalánál lévő aprópénzt tartalmazó rollnikat zsebre tette. Az eladó rászólt a nőre, aki egy rollnit odaadott az eladónak, aki kérte vissza a többit is. Ekkor a két vádlott kirángatta egymást az üzletből.

“Van egy cigarettája, hölgyem?”

Pár nappal később, 2019. október 29-én 22 óra 20 perc körül Debrecenben, a Petőfi téri vasútállomás bejáratánál sétált a férfi és társa, amikor megláttak egy egyedül dohányzó nőt. A két vádlott megállt a sértett előtt,

majd a másodrendű vádlott odalépett és egy szál cigarettát kért. A sértett elmondta, hogy szívesen adna, de neki is csak egy szál maradt. A 26 éves nő ekkor ideges lett és dühében megütötte a sértettet, aki ekkor gyorsan odament a közelben lévő rendőrautóhoz és segítséget kért a járőröktől.

A lefolytatott bizonyítási eljárás során a járásbíróság bizonyítottnak látta az ügyészség harmadik vádpontját is. A két vádlott 2019. november 3-án 22 óra körül Debrecen,  a Piac utcán az arra elhaladó gyalogosoktól kért cigarettát és ha nem kaptak, akkor hangosan szitkozódtak.

Az eseményre felfigyelt három férfi, akik egy közeli padon ültek. Az elsőrendű vádlott odament hozzájuk és egyikőjüktől cigarettát kért. A másodrendű vádlott röviddel később megismételte a kérést, mire a sértett elutasító választ adott, és elküldte őket egy közeli dohányboltba.

Ekkor a két vádlott ideges lett, folyamatosan kiabáltak, szitkozódtak, majd a 26 éves nő a zsebéből elővett egy rugóskést, amit kinyitott. A 31 éves férfi rászólt a társára, hogy tegye azt el, azonban M. H. a kést a sértett mellkasa felé fordította és fenyegetően lépett fel.

A sértett védekezni próbált, majd felemelte a lábát, ekkor az elsőrendű vádlott elővett a zsebéből egy paprikaspray-t és azt odatartotta a férfihoz. A fenyegetés hatására a sértett és két barátja megijedt, meg sem mozdultak, majd a vádlott a paprikaspray-t eltette. A két vádlott cigarettát a fenyegetés ellenére sem kapott, ezért a 26 éves nő hátrálni kezdett, közben a késsel folyamatosan hadonászott, majd mindketten elmentek a helyszínről.

Dr. Burai Judit bíró az ítélet indokolása során súlyosító körülményként értékelte a másodrendű vádlott esetében a többszörös halmazatot, valamint azt, hogy felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el a bűncselekményeket. Az elsőrendű vádlott esetében azt, hogy többszörös visszaeső és azon túl is büntetett, más büntetőeljárás hatálya alatt követte el a bűncselekményeket és a társtettesi elkövetési módot. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a bűncselekmények kísérleti szakban maradtak.

A bíróság ítélete nem jogerős, azt az ügyészség tudomásul vette, azonban a vádlottak és védőik fellebbeztek a döntés ellen. Az ügy másodfokú jogerős befejezésig a bíróság a vádlottak letartóztatását fenntartotta.

1 thought on ““Van egy cigid?” Debrecenben terrorizálták a járókelőket, kés is előkerült

  1. Dánok lehettek, esetleg izlandiak. A leírás alapján egyértelműen azonosítható a skandinávbűnözés ténye. Nem ok nélkül kötöthettek bele a járókelőkbe, biztosra veszem hogy gondolatban lenorvégozták őket.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük