Nemrég újították fel, de hiába – Ha rendesen esik, teljesen víz alatt van a Szabó Kálmán utcai csomópont

Helyi hírek

Még 2019-ben kezdődött el a Szabó Kálmán – Galamb – Gizella – Vécsey – Budai Ézsaiás utcák kereszteződésében a jelzőlámpás csomópont kialakítása. Az építés során a Szabó Kálmán utca irányából egyenes-balra és egy külön jobbra kanyarodó sáv épült. A Vécsey, Galamb és Gizella utca irányából külön egyenes-balra és jobbra sávokat alakítottak ki.

Az aszfalt is szép sima lett. A területet 2020 nyarán adták át. Kár, hogy az egész terület víz alatt van, mert a csatorna rendszer továbbra sem képes elvezetni a csapadékot. A videón láthatóhoz hasoló látvány egészen gyakori nagyobb esőzések után.

A beruházás részleteiről és költségvonzatáról itt olvashatnak. Szép summa.

Olvasónk a múlt hét csütörtöki felhőszakadás után videón örökítette meg a kialakult állapotokat.

Elmondása szerint annyi víz gyűlt össze, hogy még a halakat is kivihette volna sétálni. Nem örültek felhőtlenül a saját tónak.

A környékbeliek viszonylag gyakran szóba hozzák a tervezők rokonságát is.

 

Tragédia az Esze Tamás utcában – Az égő szobában fekvő, eszméletlen férfin már nem tudtak segíteni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük