Elhunyt Csikai Gyula volt egyetemi rektor, Debrecen díszpolgára

Egyetem

Életének 91. évében, 2021. április 19-én elhunyt Csikai Gyula akadémikus, a Debreceni Egyetem Professor Emeritusa, a jogelőd Kossuth Lajos Tudományegyetem egykori rektora, Debrecen város Díszpolgára.
Búcsúztatása 2021. május 14-én, pénteken 14 órakor lesz a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.

Csikai Gyula professzort a Magyar Tudományos Akadémia, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Debreceni Egyetem, valamint a Természettudományi és Technológiai Kar saját halottjának tekinti.

Csikai Gyula akadémikustól búcsúzik a hazai tudományos élet, az ország fizikus és fizika tanári közössége. Páratlanul gazdag életútjának, nemzetközi szinten elismert eredményeinek ismertetésével igyekeznek megrajzolni a tudós, tanár, kormányzati és közéleti szereplő portréját mások mellett a Magyar Tudományos Akadémia és a város, ahol kibontakozott tehetsége. Lehetetlenre vállalkoztak: életműve legfontosabb állomásainak, betöltött fontos pozícióinak, hazai és nemzetközi elismeréseinek puszta felsorolása is óhatatlanul hiányos marad. Mi, debreceni tanítványai, az általa vezetett Kísérleti Fizikai Tanszék munkatársai nem ezt a felsorolást kívánjuk ismételni, esetleg egy-egy ponton kiegészíteni. Arra a sokoldalú műveltséggel rendelkező emberre emlékezünk, akitől tanultunk, aki szakmai életutunkat egyengette, sokunkat már kezdőként egyenrangú munkatársává, barátjává fogadott.

Református lelkész unokája, Csikai Attila emlékeztet bennünket rá (ha elfelejtettük volna), hogy nagyapja egy alföldi kis falu, Tiszaladány földes házából indulva, a Debreceni Református Kollégiumban nevelkedve jutott a világhírnévig. Tanítóképzős tanulóként az Árpád téri református templomban segédkántorkodott. Zeneszeretetét később hallgatóival is megosztotta: tanszékvezető professzorként a kísérleti fizika előadásának szünetében a tanteremben klasszikus- és könnyűzene szólt. Mehetett volna külföldre is, ám ő mégis itthon maradt mondván: „Itthon kell kultúrát teremteni, és ide kell hozni a külföldieket is, ne én menjek világgá!” Gyermekkori indíttatásából következik, hogy az „itthon” számára Debrecent jelentette – rövid fővárosi kitérő, miniszterhelyettesség után ide tért vissza, itt érezte magát elemében. Itt volt rá szükség.

Részletes nekrológ az unideb.hu-n.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük