Zenélve mesélnek a zeneművészek a Debreceni Egyetemen

Egyetem
Újabb tartalommal bővült a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Youtube-csatornája. Ezúttal az Ifjúsági élménykoncertek egyik előadását töltötték fel az internetre. A járványhelyzetben és az azt követő időszakban is fontos szerepet szán majd a kar a videómegosztónak.

Ebben az évben hirdette volna meg a ZK a Hang-játék-Zene ifjúsági élménykoncertek huszadik évadát, ám a világjárvány miatt elmaradt a jubileum. A Zeneművészeti Kar célja a sorozattal a kezdetek óta az volt, hogy a zenei értékeket élményszerűen mutassák meg a gyerekeknek, ezáltal pedig közelebb vigyék az ifjúságot a klasszikus zenéhez.

A Félhetetlen című előadást még tavaly akarták bemutatni, ám erre a pandémia miatt nem volt lehetőség, így inkább rögzítették a Grimm testvérek Félelemkereső című meséje nyomán készült produkciót, és feltöltötték a Youtube-ra.

– Háromszor kezdtük el a felkészülést, amit kétszer meghiúsított a járvány miatti zárás, míg végre idén február végén sikerült felvenni a műsort. Szeretnénk, ha minél több általános iskolába eljutna, de az óvodások és a családok számára is nagyon élvezetes ez a mese, amelynek zenéjét és szövegét is Bánkövi Gyula írta. Mostanában nem születnek ilyen előadások, ráadásul a klarinét, a harsona, a hegedű, a zongora és a különleges ütőhangszerek jelenléte miatt is egyedi a hangulata. A zenei anyag a hangszeres sokféleség miatt jól illeszkedik a szöveghez, izgalmas effektusok kísérik a mese folyamatát – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Váradi Judit, a Zeneművészeti Kar docense, zenei menedzser, aki A Félhetetlenben ezúttal a mesélő szerepét tölti be, míg a kar dékánja, Lakatos Péter zongorán játszik.

Váradi Judit szerint a videómegosztó a folyamatos feltöltéseknek köszönhetően a későbbiekben is hasznos eszköz lehet a ZK számára a klasszikus zenei értékek terjesztésében.

– A klasszikus zene kifejezés ma már nem csak a fiataloknak nem vonzó. Nemzetközi szinten is zajlik egy diskurzus az elnevezés lecseréléséről azért, hogy egy dinamikusabb névvel lehessen helyettesíteni. Ugyanakkor igény van a műfajra, hiszen a letölthető appok listáin is rendre ott van az első négyben a klasszikus zene. A felmérések eredményei alapján még mindig a legidősebb korosztály kedveli ezt a műfajt, de közvetlenül utánuk ott vannak a fiatalok, a klasszikus zene közönségének csaknem egyharmada 35 évnél fiatalabb. Jelenleg az egyetlen megjelenési forma az internet, ám az, hogy kiürültek a koncerttermek nem jelenti azt, hogy a közönség ne vágyna ilyen élményekre. Aktívabban működik a Youtube-csatornánk a járványhelyzetben, a tervek szerint a meglévő felvételek későbbi hangversenyek megjelenítése szempontjából is kiemelt szerepet kap majd a felület – közölte a zenei menedzser.

Váradi Judit kiemelte: a közönség jelenlétével járó alkalmakat nem lehet kiváltani ezzel, ugyanakkor a csatorna tökéletesen alkalmas lesz a későbbiekben is arra, hogy kiszolgálja azokat, akik máshogy nem tudnának eljutni a Zeneművészeti Kar koncertjeire, emellett a felvételeket az oktatásban is jól lehet majd használni.

A teljes előadást itt lehet megtekinteni.

unideb.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük